Várandósság

http://www.weborvos.hu/egeszsegmagazin/sokkoloan_magas_a_koraszulottek_aranya/227389/

Magyarországon a koraszülés egyértelműen népbetegségnek számít, hiszen minden kilencedik gyermek a vártnál jóval hamarabb jön a világra

Újabb kutatási eredmények azt is feltételezik, hogy a koraszülések hátterében akár 50%-ban valamilyen gyulladás áll. Bár kevesen tudják, de fennálló fogágybetegség (vérző fogíny) esetén a fog körüli tasakban megtelepedett kórokozók a véráram útján megbetegíthetik a magzatot, és koraszülést okozhatnak. A koraszülöttből és a méhlepényből ugyanazok a kórokozók tenyészthetők ki, mint a rossz fog körüli tasakból.

„A megoldás a várandós édesanyák rendszeres fogászati ellenőrzése és – szükség esetén – kezelése, amelynek eredményeként a koraszülés előfordulási esélye akár 60-70%-kal csökkenthető" – tette hozzá Pintér Sándor professzor. A terhesség első 16 hetében kialakuló hüvelyi fertőzés kilencszeresére növeli a koraszülés veszélyét, de a várandósság későbbi szakaszában is kétszer olyan gyakran fordulhat elő koraszülés és vetélés. A magzati fertőzés megelőzésére a megoldás a kismamák rendszeres szűrése, illetve – amennyiben szükséges – azonnali célzott kezelése.

Napi 20 vagy több szál cigaretta elszívása 100%-kal növeli a koraszülés előfordulásának arányát. A dohányzás kedvezőtlenül befolyásolja a magzat fejlődését: napi egy doboz cigaretta 250 grammal, két doboz 500 grammal csökkenti az újszülött születési súlyát. A terhesség alatti dohányzásból ezenkívül olyan súlyos fejlődési rendellenesség is következhet, mint a nyúlajak és a farkastorok.

A terhesség során elfogyasztott alkohol növeli egy súlyos betegség, a magzati alkohol szindróma kialakulásának esélyét. Legveszélyesebb időszak az első három hónap második fele, mivel a magzat szervezete ekkor még nem rendelkezik az alkohol lebontásához szükséges enzimekkel. A várandósság alatti drogfogyasztás ugyancsak súlyos következményekkel – a magzat elhalásával, vetéléssel, korai lepényleválással, koraszüléssel és súlyos fejlődési rendellenességgel – járhat.

A korábbi terhességmegszakítás a méhnyak elégtelenségét eredményezheti, ami a későbbi várandósságnál burokrepedéssel induló spontán vetéléshez vezet, és gyakran koraszülést okoz.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a 37. hét előtt és 2500 gramm alatt koraszülésről beszélünk. Minél korábban születik egy koraszülött, annál valószínűbb, hogy valamilyen súlyos, akár életveszélyes szövődmény fog nála kialakulni, ezért a koraszülöttség az újszülött-halálozás vezető oka világszerte. A szülés körüli halálozás 80 százaléka, és a maradandó károsodások 70 százaléka a koraszülött babák és az igen kis súllyal született csecsemők köréből kerül ki.